Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium
  1. Nyitó oldal
  2. Nyitó oldal
  3. Osztálykirándulásunk a fenyvesek világában

Osztálykirándulásunk a fenyvesek világában

2015-03-09 05:02:16
A 12.G osztály 2014. szeptember 2-án Szilágyi Erzsébet osztályfőnökükkel és néhány szülővel erdélyi osztálykirándulásra mentek. Úti élményeikről Megyesfalvi Petra számol be az alábbiakban.
 
 
 
Hogy csángó szóval kezdjem Erdély országban megélt eseményeink elmesélését: hajnalban elindultunk s mikor pirkadt s 'felszállt a homály' már a Kárpátok nyugati bércein találtuk magunkat. 
 
Első állomásunk Nagyváradon volt, ahol ellátogattunk a katolikus püspöki székesegyházba, mely előtt egy a Szent László király emlékét őrző szobor díszeleg.  A Partium határvonalát elérve megálltunk a Királyhágón, ahol az ereszkedő nyugati Kárpátok ormait csodálhattuk meg, ahogy átívelnek Erdélybe.
Viszont mivel szűkén voltunk az időnek, utaztunk is tovább, majd megálltunk a következő látványosságnál, mely a tordai-sóbánya volt. Természetesen nem mesélem el aprólékosan, hogy milyen csodákat rejt ez a hely, hiszen ezt egyszer mindenkinek látnia kell. Viszont elmondhatom, hogy a csónakázási lehetőségen keresztül a minigolf pályáig, mindenféle szórakozás kipróbálható. A 13 emeletes lépcsősor megtétele után természetesen a falnyalás sem maradhatott ki, azóta nem is sózzuk meg az ételeinket. 
A fáradtságtól kimerülten, végre megérkeztünk szálláshelyünkre, a Székelyföld egy központjába, Székelyvarságra. A váci születésű, de székelyföldön élő idegenvezetőnk, Ákos kérésére már az asztalon ott várt a meleg vacsora, mely egy tipikus erdélyi étel volt. Egy savanykás, zöldségleves jellegű úgy nevezett 'csorba leves', majd főfogásnak zöldborsófőzelék lengyel kolbásszal más néven „krinolinnal”. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy úgy jól laktunk, hogy senkinek nem volt utána szüksége esti mesére.
 
 
Másnap reggel, miután jól elraktároztuk magunkban az elemózsiát, útnak indultunk, hogy megtekintsük Székelyvarság és környéke nevezetességeit. Hát, hogyan is lehetne jobban szemléltetni a vidéki, természetközeli életet, mint egy helyi lakos, Venci bácsi által. Venci bácsi elmesélte, hogy milyen eszközöket készítenek és használnak ott a mindennapi élethez. Bemutatta nekünk a vízimalom működését, s megismertetett minket az állatseregével. Természetesen a kiscicák és a kiscsikó is kivette a részét a simogatások tömkelegéből. 
 
 
Miután megismerkedtünk az ottani kultúrával, nekivágtunk a Madarasi-Hargitának, na de nem is akárhogyan. Valódi élmény volt számunkra, mikor egy szó szerint „fapados” terepjáróval árkon és bokrokon keresztül jutottunk el a Csorgóhő vízeséshez, ahol már bizony jól jött a túrabakancs. Majd egy kicsit tovább sétálva szemtanúi lehettünk, ahogy Imre bácsi és egy segítője fából zsindelyt készít a tetőre. Onnan még körülbelül egyórás gyalogtúra vezetett a Hargita legmagasabb és egyben középső pontjához, az 1801 m-es Madarasi-Hargitához. A csúcsot székely faragott kopjafák és emlékkövek díszítik. A tetőn egy Wass Albert részletet hallgathattunk meg Ákos előadásában, miközben az áfonyát csipegetve a napfény miatt, behunyt szemmel szívtuk magunkba a friss levegő illatát. Igaz a mondás: „nem érez, ki érez szavakkal mondhatót."
 
Természetesen az este sem maradhatott emlékek nélkül. A melegített vizű dézsában való fürdés szerintem mindenkinek egy örök emlék marad, hiszen az ilyesmi idehaza nem ismeretes. Viszont a pozitív emlékek mellett, nem mindenki járt jól a további tevékenységek során. Egy székely csapat ellen játszott focimeccsen, sajnos a mi fiaink nem úszták meg sérülések nélkül, így a mókázásból szempillantás alatt sérülések és segítségnyújtás lett. (Itthon röntgen után derült ki, hogy bokatörés lett a móka vége.) Szerencsére a különböző fesztiválokon „helperként” dolgozó osztálytársaink keményen állták a sarat, bármilyen helyzetről is volt szó.  Azt hiszem, hogy itt is jól meglátszik az összetartásunk.
 
 
A harmadik és egyben az utazás előtti utolsó napon, még néhány naturalisztikus élménnyel is gazdagodtunk. Én már sokszor láttam a Békás- szoros hatalmas szikláit és a Gyilkos- tó „ijesztő”szépségét, de azt kell mondjam, hogy ezek a sziklák időről időre hatalmasabbak és csodálatosabbak lesznek. A Békás-szoros utolsó sziklái között ("ördög torka") átlépve, nem messze Gyergyószentmiklóstól, kiléptünk Erdélyből. Persze természetesen, csak átmenetileg, hiszen a látnivalók listája még hosszú.
Madéfalván egy a székely vértanúk emlékére épített emlékművet tekintettünk meg.
Csíksomlyóra vitt tovább utunk, ahol az ősi kegytemplomot látogattuk meg. Ma a csíksomlyói búcsú az összmagyarság ünnepe, pünkösd szombatján, a világ minden pontjáról eljönnek az emberek és összegyűlnek a zarándokhelyen. 
Székelyudvarhelyen egyórás szabad foglalkozásra és önálló városnézésre kaptunk lehetőséget.
 
 
Hazafelé vezető utunkon még meg-megálltunk néhány nevezetes helyen. Bánffyhunyadon újra megcsodálhattuk a kalapos-cigányok tulajdonában lévő csillogó tetejű palotákat, valamint a közel ezeréves erődtemplomot, mely most a reformátusok tulajdona, a Tordai-hasadékot, Ady Endre és felesége egykori kastélyát Csúcsán s még sok más érdekességet.
 
Lehet, hogy elfogult vagyok Erdéllyel kapcsolatban, de bízom benne, hogy a néhány baleset ellenére mindenki csak a szépet és a kellemes emlékeket őrzi meg erről a csodás helyről, s be kell vallanom, sokszor jártam már ezt az útvonalat, de mégis ez a négy nap volt az, amire a legszívesebben emlékezek, a 12.G osztály mindig humoros és jókedvű osztálytársaim miatt.
 
Megyesfalvi Petra (12G)
 
 
 
 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik elengedhetetlenek az oldal működésének szempontjából.