Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Pályaválasztási kiállítás 2014

2014-10-08 12:16:36

Újra nagy sikerrel, óriási érdeklődés közepette vettünk részt a 2014. október 8-án tizennegyedik alkalommal megrendezett pályaválasztási kiállításon. 

 

        A kiállításon bemutatott iskolaismertetőnk   

Az eseményt a Váci Járási Hivatal vezetője, Dr. Maruszki Gábor nyitotta meg. Beszédében arra hívta fel a jelenlévők, köztük is leginkább a diákok figyelmét, hogy a pályaválasztás életünk első jelentős döntése, mely későbbi életpályánkat is nagyban befolyásolhatja. Arra is kitért továbbá, hogy fontos a képességeinknek és érdeklődésünknek megfelelő irányt választani, hiszen ettől függhet későbbi boldogságuk és sikerességük, ennek megtalálásához pedig hatalmas segítséget nyújthatnak az olyan rendezvények, mint ez a kiállítás. Záró gondolatként még a kitartás elengedhetetlen mivoltát emelte ki, valamint azt tanácsolta a diákok számára, hogy bármikor szükségesnek érzik, kérjék ki tanáraik, szüleik tanácsát is.     

A börzén a kiállító iskolák mellett különböző előadók is versengtek a látogatók figyelméért. Többek között népzenei fellépés, divatbemutató és jazz előadás színesítette a programok palettáját.
 
Sebestyén Máté 11.A

 A kiállító stábunk nagyítható csoportképe


Kisvideók a kiállításról:

 Megnyitó

 Kiállítóink

 Kacsó Hanga Borbálával a Pikéthy Konzervatórium népizenekara

 Kémiai demonstráció a pultunknál

 Gépészeti bemutató a pultunknál

 Látogató érdeklődők

 Dian János érdeklődő szülőt tájékoztat

 Hangulat a kiállításon

 A zsúfolásig megtelt tornacsarnok


Fotók az eseményről

(A tudósító borlapos csapat tagjai voltak: Molnár Zoltán György 9.C, Pauer Ádám 9.F, Füzesi Tamás 12.B és a technikus képzésen résztvevő Kormos Krisztián)

 Kormos Krisztián

 Molnár Zoltán

 Pauer Ádám

 Füzesi Tamás