Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Parasztbiblia előadás - 2012

2014-01-08 12:57:20

Lammel Annamária-Nagy Ilona néprajzi gyűjtések alapján írt Parasztbiblia című műve felhasználásával a Boronkay középiskola 10.g osztálya 2012. december 21-én egy diákszínpadi játékot adott elő, amely immár hagyományosan az intézmény utolsó, ünnepi közösségi eseménye. Mindig egy-egy önként jelentkező osztály lepi meg az iskolát egy önálló műsorral, amelyet ajándékként nyújt át az iskola diák és tanár közösségének.

 
A színdarabban fellépett a teljes 10.g osztály.
 
 
Az idei műsor apropóját a december 21. körüli felfokozott világvégét jósló médiamizéria adta, hogy erről és sok más fontos, sorsfordító, nagy kérdésről hogyan is gondolkodott, gondolkodik a józan, hívő magyar parasztság.
 
 
A darabot írta és rendezte Szilágyi Erzsébet és Hujbert Istvána díszletet és a kellékeket Dósa Anikó tervezte, énekeltek: Coppage Karen Lea, Hujbert Anna, Hujbert Kata, Mácsai Fruzsina, fuvolázott: Mikecs Enikőgitározott és tangóharmonikán játszott: Szabó ÁbelA felvételt Udvarhelyi Benjámin készítette.
 
 
„Biblia - parasztbiblia. A kettő nem azonos. Ez utóbbi mítoszok, mondák, legendák, mesék, példázatok gyűjteménye, mely hol igazodik a forráshoz, a Nagy Könyvhöz, hol merészen és kihívóan eltér tőle. De létezik, a kereszténység első századai óta, megszakítás nélkül, szüntelenül átalakulva, változva, napjainkig. A magyar népi kultúra világról alkotott elképzeléseinek keretét - mintegy ezer év óta - a keresztény tanok adják. Ebbe épültek bele pogány hiedelmek, és csakis ebbe épülhetett be minden, ami a biblikus világmagyarázatot kiegészíti: tehát a kereszténységtől idegen gondolatok is. Mindez egységesült, s az egyházi tanítások különös tükreként létrejött egy másik biblia is koronként, tájanként más-más alakot öltve, de olyan szövegek együtteseként, amelyek azonos tudásszinten kapcsolódnak egymáshoz."
Idézet a feldolgozás alapjául szolgáló könyv fülszövegéből