Pedagógiai összefoglaló „A kétarcú fokhagyma” pályázat kapcsán

 

 

 

 

Minden jó tanár életében felbukkan egy Horger Antal úr. Nem így hívják, vagy akár nem is személy. De az ilyen megrázkódtatás könnyen sodorja az embert olyan állapotba, hogy a tanórán kívül (is) tanítson. Nem középiskolás fokon kezdjen példát mutatni, taní – tani.

 

Tanítványainknak akkor lesznek szép munkás évei, ha a munkájukat szeretik, ha érdekli őket, amit csinálnak, ha kreatív ötleteik vannak, ha azok megvalósításáért szívesen vállalnak akár hosszas utánajárást, ha tudnak ötleteikről és azok megvalósításáról másokkal beszélgetni, ha érzik, hogy a velük hasonszőrűek megbíznak bennük, ha tudják, hogy vannak, akikre számíthatnak céljaik elérésében, ha biztonságban érzik magukat tudásuk, rutinjuk birtokában.  „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.” (Szent-Györgyi Albert)

 

A fentieket a túlzsúfolt tanórákon taní – tani nem lehet, vagy csak részben. 

 

Minden tehetséges fiatal megérdemli, hogy bárminő témában legalább egyszer átélhesse a valódi kutatás, alkotás örömét, s hogy öröme teljes legyen, ezt másokkal megoszthassa az együttműködés intellektuális izgalmával. (Boronkay jelszó: Mindenki tehetséges valamiben.)

 

Ezt a lehetőséget kínálta a Boronkayban az elmúlt évben, években a mikrobiológiai laborban működő Ifjúsági Kutató (is).

 

A téma általában az utcán hever. Ami azt jelenti, hogy egy előző témából mindig következik egy újabb, amit a gyerekek érdeklődése hoz felszínre. Csak el kell egyszer kezdeni… A mi laborunknak az első lökést az ajkai vörösiszap ömlés apropója adta. A gyerekek meg akarták nézni, hogyan fejlődik egy magról vetett növény a különböző mennyiségű vörösiszapot tartalmazó talajban. Szóval: mennyire kell megtisztulnia majd a földnek, hogy újra használni lehessen növénytermesztésre. Értelmes cél volt. Magok bárhol kaphatóak, vörösiszapot meg könnyű volt, sajnos, akkor szerezni. De persze, közben olvasták a híradásokat, és ott valami rejtélyes okból azt is volt, hogy a vörösiszap radioaktív. Megmértük. Nem volt nagyobb az aktivitása, mint a háttérsugárzásé. De az új téma önként adódott. Nézzük meg, mit okoz a több-kevesebb radioaktív besugárzás a magok csírázási képességében! Az eredmény meglepő volt: közepesen erős sugárzásban kevesebb bab csírázik, mint többletsugárzás nélkül, illetve, ha óriási dózisú sugárzás éri a magokat. De a gyerekek jó megfigyelők, ha izgatja őket a jelenség. Felismerték, hogy a közepes dózist kapott magok körül rendszeresen több penészgombatelep jön létre, s ezek ölik meg a csírázó babot. Tehát a következő téma a penészgombák vizsgálata volt. Innen meg egyenes út vezetett a baktériumokhoz, mert ha nem vigyáztunk eléggé, akkor a penészgombák fejlődésébe beleszólt a levegőből a táptalajra jutott baktériumspóra. És ez folytatódott, sorra jöttek témák alkalmazott kutatásban (pl. a fokhagyma hatásai a baktériumtenyészetekre) és alapkutatásban (pl. számítógépes modell és valóság összhangja a gátlási zóna esetén).

 

Ez a történet több mint hat év rövid összefoglalása. Ez alatt az idő alatt a babos kutatók, a penészgombákat kutatók már leérettségiztek, az első baktérium-vizsgálatokat végzők most érettségiznek. A kutatócsoportnak mindig voltak régi és új, idősebb és fiatalabb tagjai. És az idősebbek úgy taní – tották a fiatalabbakat, hogy példát mutattak. Nemcsak a labormunkák rutinszerű és pontos elvégzésében, de abban is, ahogyan kreatív ötleteik jöttek, ahogyan „férfiasan” bevallották a kudarcot, majd tipródva keresték az új megoldásokat, ahogyan a szakirodalom tanulmányozásával a tapasztaltak mögé akartak látni, ahogyan egymásra, így a fiatalabbakra is nagyon figyeltek. Ilyen közegben a fiatalabbak mindig valami újat akartak kutatni, az idősebbek pedig, az érettségijük előtti évben, ezt munkájukkal és biztatásukkal támogatták.

 

Hogyan érheti el a tanár a gyerekek ilyen hozzáállását? Részben úgy, hogy ő is egyike az idősebbeknek. (Mondjuk, ennek van előnye számára is: nem öregszik… :) Másrészt a tanárnak az a legnehezebb, hogy egy-egy vita, vagy munkafázis levezetésére szerepét képes legyen átadni az erre éppen legalkalmasabb gyereknek. Nem állítom, hogy ennek elérése, márminthogy ott lehessen hagyni a gyerekeket egy hozzáértőbb gyerek irányítására, magától kialakul. Ehhez bizony sokat kell törnie a tanárnak a fejét, kit és hogyan visz el ebbe az állapotba. Az igényes dicséreten kívül, a partnerként való kezelés, a fiatal gondolatainak figyelmes „olvasása”, sok-sok „műsoron kívüli” beszélgetés mind hatékony eszköz.  

 

Egy-egy mikrobiológiai kísérlet több ember közös munkája. Az értelmes munkamegosztás viszonylag hamar, magától kialakul. De a gyerekek nem szeretnek beszűkülni egy-egy munkafázisba, noha szívesen sajátítják el valamelyik fázist magas színvonalon. Mindannyian tudnak tápot önteni, baktérium-szuszpenziót széleszteni, autoklávban megsemmisíteni, angolul szakirodalmat olvasni, prezentációt szerkeszteni, és természetesen, meg is csinálják, ha éppen szükséges. Ha pedig valaki kiváló valamiben, akkor a többiek rábízzák az új tagok tájékoztatását, hogy ne mondjam, betanítását.  Egymás tudásának elismerése nagyon fontos a csoportban. Mind a két félnek: az elismertnek is és az elismerőnek is. Ez ugyanis egy fajta tiszteletet, bizalmat és önbizalmat fejleszt. Mint ahogyan a másik ember tisztelete nyilvánul meg abban is, hogy megteszem, amit vállalok, hogy pontos vagyok, késéssel nem veszem el más idejét.  Ezek nem apróságok egy jól mű-ködő munkacsoport életében. Szükségesek a feszültségmentes légkörhöz, amiben alkotni lehet, megbízható eredményeket lehet elérni, örömmel lehet dolgozni. Egymást taní - tani. Sőt, sajátmagunkat tani – tani.

 

A mikrobiológiai laborban tehetséges fiúk és lányok dolgoztak. Főként lányok. Nemcsak értették, amit tenni akartak, de alkottak is, nemcsak megérezték a kutatást előre vivő lehetőségeket, de okosan kigondolták a megoldásokat, és nemcsak sejtették, de tudták is munkájuk értemét -- a szó legnemesebb értelmében. Kívánom a boronkays diákoknak, hogy a jövőben is lehessen majd - legalább egyszer az életükben - hasonló élményük.

 

Idei kutatásunk anyagi igényeit részben a Nemzeti Tehetség Program  (NTP-MTTD-16-0215) biztosította.