Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Rakéta 90 fokkal elforgatva

2014-06-11 09:58:42

Április 25-én, pénteken reggel nyolc előtt, mikor osztálytársaink már javában az iskolában várták az első órát, Boroncsok Bence osztálytársammal – Jendrék Miklós tanár úr kíséretében – Győr felé tartottunk. Utazásunk célja: részt venni az első Kísérletbazár – Mini Science Picnic nevű rendezvényen.

 
 
Miután megérkeztünk, összeraktuk a kísérleti eszközöket, majd részt vettünk a megnyitón. Itt megismertük azt a négytagú zsűrit, mely körbejárva a kiállítást értékelte a csapatokat, és ez alapján állította fel a végső sorrendet. Hiszen a rendezvény amellett, hogy ötleteket gyűjthettek a csapatok, egyben verseny is volt.
 
 
 
 
A délelőtti órákban iskolás csoportok járták körbe a standokat, ismerkedtek meg egy-egy új jelenséggel. Volt, akinek még a felületi feszültség is új volt, másokat az érdekelte jobban, hogyan csinálunk fényből hangot, hogyan értelmeztük újra az elektromos gitár fogalmát.
 
 
 
 
 
 
Összes kísérletünk közül azonban a guruló „rakétánk” aratta a legnagyobb sikert. Az iskolai folyosón elért távolságok után a rendezvényen sorra javítottunk a megtett távolságon. A délutáni órákban a csapatok lehetőséget kaptak arra, hogy egymáshoz átnézzenek, ötleteket gyűjtsenek. A programot a Mobilis (nem veszélytelen) kísérleti bemutatója és az eredményhirdetés zárta.
 
Dobó Máté 9.A