Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Richter Gedeon Talentum Alapítvány ösztöndíjában részesültek iskolánk diákjai

2022-01-13 07:22:00

A Richter Gedeon Talentum Alapítvány ösztöndíj pályázatot hirdetett végzős középiskolai tanulók számára, akik középiskolai tanulmányaik során kiemelkedő eredményeket értek el a természettudományos tantárgyakban, főként kémia és biológia területén. Nagyon nehéz elnyerni az ösztöndíjat, hiszen országosan 20 diákot részesítenek az elismerésben.
 A 12. K osztályból 2 tanuló, Bábik Anna Sára és Pintér Kristóf is részesült az ösztöndíjban. Mindketten számos versenyeredménnyel rendelkeznek, részt vettek és kiemelkedő eredményeket értek el az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen, a Bay Zoltán Kutatóképző Versenyen, a kémia és biológia OKTV-n. A tanulókat 2 éven keresztül jelentős összeggel támogatja az Alapítvány. A díjak átadására 2021. november 27-én került sor online formában, ahol a díjazottaknak beszédet is kellett tartaniuk a céljaikról és terveikről az Alapítvány vezetőinek és munkatársainak. A diákokat az ösztöndíjra felterjesztette Mocsári Nóra osztályfőnök, kémia szaktanár.

Gratulálunk a sikerükhöz!
 

Bábik Anna Sára

 

Pintér Kristóf