Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

IV. Sajtófotó kiállítás – 2017

2017-03-30 08:07:00

A sajtószabadság ünnepének tiszteletére immár negyedik alkalommal rendeztük meg iskolánk sajtófotó kiállítását, amelynek megnyitójára ezúttal március 23-án került sor. 

 
 
 
Mojzes Zsófia és Szilágyi Lajos
 
 
Az iskola F-szárnyának kiállítótermében április közepéig tekinthetik meg az érdeklődők a Bor-Lap Csoport 26 tagjának 78 fotóját, amelyeknek nagy része a Boronkay rendezvényein készült, de láthatunk még itt remek természetfotókat és különleges művészi kompozíciókat is.
 
A megnyitó házigazdája ezúttal is Mojzes Zsófia tanárnő, a Boronkay öt rendszeres kiállításának szervezője volt, a műsorközlő szerepét Hujbert István, a Bor-Lap Csoport mentora töltötte be. A kiállítást Szilágyi Lajos, iskolánk egykori informatika tanára, a fotószakkör egykori vezetője, újságíró, a Forte Fotóklub és a Magyar Madártani Egyesület tagja, természetfotós nyitotta meg. 
 
A megnyitón elhangzott beszéde itt olvasható el újra.
 
 
Két fellépő művészeti kiscsoport színesítette még a megnyitót: a vendégek először meghallgathatták a Létforgatag zenei formáció Lakatlan helyen című dalát, Tóth Benedek (gitár) és Magyari Péter (ének) előadásában, majd Durugy Tamás és Nagy Ferenc szavalta el Szilágyi Domokos, a művészsorsról szóló, állatmesébe bújtatott, parodisztikus költeményét. (Itt olvasható el a vers.)
 
 
A tárlatra maguk a kiállító diákok választhatták ki a képeiket. A szelekció alapelve ebben az évben is az volt, hogy három olyan képet adjanak be, amelyeket ők szeretnének kiállítani és még egy pár olyat, amelyből esetleg válogatni lehet, hogyha túl sok azonos témájú fénykép jönne össze. Ez az önszelekciós-elv idén is egy remek kiállítási anyagot eredményezett. 
 
A képek esztétikus megjelenése újra Mojzes Zsófia munkájának és borlapos segítőinek, Bérczes Borbálának, Gaál Donátnak, Kareczki Rékának, Kökényesi Martinnak, Lengyel Grétának, Mikulás Viktóriának és Prohászka Biankának volt köszönhető. 
 
 
A szervezők hálásan köszönik a 10.n osztály (G. Teiszler Máriával), 11.a (Szilágyi Erzsébettel)  és a 9.d osztály (Jendrék Gabriellával) értő és lelkes részvételét a megnyitón!
 
 
Ebben a tanévben nagy örömünkre a váci ESTV is felfigyelt a kiállításunkra, amelyről a 2017. március 27-i Híradójának adásában egy rövid riport keretében be is számoltak.