Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Siker a Földgömb Nemzetközi Földrajzverseny döntőjén

2016-03-22 08:13:22

Március 18-19-én rendezték meg Bonyhádon a Földgömb Nemzetközi Földrajzverseny döntőjét, ahol csapatunk (Banda Ádám, Hantos Bálint 11.G) a hatodik helyet szerezte meg egy olyan mezőnyben, ahol már sok-sok éves rutinnal rendelkeztek a többiek. Jövőre ismét nevezünk.
 

A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány 2016-ban nyolcadik alkalommal rendezte meg a Földgömb Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt, melyre jelentkezhetett bármely magyarországi és határon túli középiskola kétfős csapata. Az egyik legnagyobb hazai versenyen játékos vetélkedők formájában mérhették össze tudásukat a versenyzők, ahol a komoly tudás mellett a felszabadult hangulat sem maradt el. A legjobbak pedig, komoly díjazásban részesültek.

Az idei verseny kiemelt témaköre Ausztrália, Óceánia és az Antarktisz földrajza volt. A verseny feladatai alapvetően az általános és középiskolai tananyagra, aktuális hírekre és az általános műveltségre épültek. A felkészülést a Földgömb magazinban, a témához kapcsolódó cikkek, írások megadásával színesítették.

Az első fordulót 2016. február 10-én rendezték meg, ahol az interneten elküldött feladatlapokat, minden csapat saját iskolájában tölthette ki.

A 167 induló csapat közül a legjobb 18 juthatott tovább a középdöntőbe, mely 2016. március 18-án, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban volt.

Innen a legjobban teljesítő 8 csapat jutott be a másnap megrendezésre kerülő döntőbe, melynek szintén a bonyhádi iskola adott otthont. A döntő 2 körből állt és közvetlenül egymás után zajlottak. A feladatok mindkét kör esetében azonos jellegűek voltak. Az első kör végén kiderült, hogy kik versenghetnek a az 1.,2.,3. és 4. helyezésért, valamint, hogy kik a 4.,5.,6., és 7. helyért.

A döntő játékban a versenyzők találkozhattak tesztfeladatokkal, igaz-hamis állításokkal, Kérdezz! Felelek játékkal, és kvízjáték szerű villámkérdésekkel. Egy-egy feladatkör végén a helyezések alapján jutottak pontokhoz a csapatok.

A három nyertes csapat kiválasztása után ünnepélyes keretek között okleveleket és értékes ajándékokat kaptak a győztesek.

Az Alapítvány figyel arra, hogy ne csak a diákok tehetségét díjazza, hanem a felkészítő pedagógusok munkáját is jutalmazza.

Czene Gábor
 

Az első három helyezett csapat tagjai és felkészítőik