Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Sportkarácsony - 2013

2013-12-17 08:11:57

PEST MEGYE KÖZGYŰLÉSE és PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATA 2013. évi MEGYENAPI és SPORTKARÁCSONYI ünnepséget tartott 2013. december 6-án. Iskolánkból Fábián Gábor és Pajor Ferencné vett részt a rendezvényen, ahol a diákolimpiai eredményeink alapján vehettük át Pest megye legelső iskolájának járó díjat, s ezen kívül még Kareczki Réka (9.P) az utánpótlás kategóriában nyerte el az 1. helyezést és Noé Zsombor Pest Megye Közgyűlésének elnökétől (Szűcs Lajos) vehetett át különdíjat a nemzetközi sporteredményei (kajak) elismeréseként.

 

Az ünnepség keretében a megjelentek először a Megyeházáza Díszudvarán található Kossuth emléktáblát koszorúzták meg, majd a Díszterem került sor a Megyenapi és Sportkarácsonyi ünnepségre, díjátadásra. 
 
 
 
 
Dr. Szűcs Lajos, Pest megye elnöke tartotta a megnyitó beszédét a Himnusz felcsendülése után. A Megyenap Pest megye egyik legfontosabb eseménye, a közösség ünnepe, amikor az ország legnépesebb megyéjéből, a 187 városból és településről százak érkeznek a Megyeházára. Ezen a napon köszönti a közgyűlés mindazokat, akik a hivatásukban, vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre.
 
Az idei év különlegessége, hogy az ünnepség része volt a Pest megyei Sportkarácsony is, a megye amatőr és professzionális sportolóinak találkozója, díjátadója melyen Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke és Pogácsás Tibor, országgyűlési képviselő adta át a díjakat a sportolóknak, sportszakembereknek. Az ünnepségen kiosztották az Év Sportolója Díjakat, az Év Legjobb Csapata díjakat, az Év Edzője Díjakat, az Év Szabadidő és Sport Szervezetei Díjakat, és az Év Legeredményesebb Iskoláinak és az Év Legeredményesebb Testnevelőinek Díjait is. Mi ebből az ünnepélyes alkalomból az Év Legeredményesebb Iskolája Díj és a Év Sportolója Díj elnyerésében voltunk érintve. 
 
 
 
AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB KÖZÉPISKOLÁJA
I. DÍJ VÁCI BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
 
AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA ÁLTALÁNOS ISKOLAI KOROSZTÁLYBAN
I. DÍJ KARECZKI RÉKA, VÁCI REMÉNYSÉG SE
 
A nemzetközi sporteredményeinek (kajak) elismeréseként
különdíj Noé Zsombornak Pest Megye Közgyűlésének Elnökétől, Szűcs Lajostól vehette át.
 
h.i.