Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Szent György-nap - 2014

2014-05-07 07:37:25

Tóth Árpád kedves, tavaszt üdvözlő versével köszöntötte Moldovánu Alexandra, végzős diákunk április 26-án a hagyományos Szent György-napi ünnepségünkön megjelent kedves Vendégeinket, tanárainkat és diákjainkat.

 
 
„Április, ó, Április!
Símogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
Jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág,
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön,
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny...”
 
Minden évben új tematikával rendezzük meg ezt a napot, az idei rendezvénynek akár mottója is lehetett volna a tavaszi zsongás, a kiteljesedés, a megméretés és az elismerés. Eredményekről, reményteli jövőről, egykori diákjaink sportteljesítményeiről, a 2013/14-es tanév sikereiről szólt ez az ünnepi délelőtt.
 
Először Fábián Gábor igazgató úr ismertette a 2013/14-es tanév eddigi országos jelentőségű eredményeit. 
 
 
Ezek után szavalóversenyünk 2. helyezést elért fellépője, a 9.A osztályos diákunk, Kis Dávid tolmácsolta Kollár Tibor: Gyökerek című versét.
 
 
A szavalatot követően a találkozó hagyományosan meghitt mozzanata következett, Boronkay Györgyre, névadónkra emlékeztünk. A nagyszerű ember és tanár mellszobrára egykori diákjai, kollégái helyezték el a tisztelet és köszönet koszorúját.  
Pádár Sándorné, Cserny Péter és Gyimesi Sándor, iskolánk nyugalmazott tanárai koszorúztak.
 
 
A megemlékezés pillatai után Fábián Gábor Ogl József igazgató úrnak nyújtotta át annak elismeréseként a Boronkay Emlékérmet, hogy a szakképzés területén oly sok év óta ezernyi segítséget nyújtott már iskolánknak.
 
 
Ezek után Pajor Ferenc, iskolánk egykori diákja, a kiváló atléta emelkedett szólásra, akinek Boronkay György tanára és osztályfőnöke volt. Ünnepi beszéde itt olvasható: .
 
 
A beszédet egy kis zene követte, Antalics Márk, 9.B osztályos tanuló játszott zongorán, Mozart Török indulóját adta elő. (Márk egyébként az általános iskola első osztályától tanul zongorázni a Rózsavölgyi Márk zeneiskolában.)  
 
 
Az újabb felszólaló is a sport terén szerzett elévülhetetlen érdemeket, Babella László sportolóként, majd edzőként is jelentős sikereket mutathat fel, úgyhogy az ő megemlékező gondolatait is hallgathatta meg ekkor a közönség.
 
 
A következő iskolai élményeire visszaemlékező sportoló, Lám Bálint volt, aki nem is olyan régen érettségizett a Boronkayban.
 
 
Évek óta szinte elmaradhatatlan epizódja már a Szent György-napoknak, hogy az iskola újabb és újabb kiadványokkal lepi meg az ünneplőket. Dian János igazgatóhelyettes úr, a Boronkay Baráti Kör elnökségi tagja mutatatta be az új, általa szerkesztett Tablókönyvet. (LINK)
 
 
 
Egy rövid intermezzo erejéig Urbán Márta tanárnő kért szót, hogy nyílt színen is megköszönje két „munkatársának”, Moldovánu Alexandrának és Kalácska Eszternek a műsorok szervezésében, előadásában évek nyújtott színvonalas segítségét.
 
 
Az ünnepségünk hivatalos része a Boronkay síremlék megkoszorúzásával fejeződött be, ahol a Kazinczy emlékdíjas, az Országos Műszaki Tanulmányi Verseny első helyezettje, valamint a SZÉTV országos 4. helyezettje: Kalácska Eszter, 12.B osztályos tanuló előadásában hallgathattuk meg Reményik Sándor Célok című költeményét és Erőss Sándor, Boronkay Baráti Kör elnökségi tagjának névadónkról megemlékező szavait.
 
 
A vendégek a földszinti folyosó F szárnyában megtekinthették diákjaink képzőművészeti alkotásaiból válogatott Szent György-napi kiállítást és az első emeleti tárlókban pedig az iskolatörténeti múzeumunk tárlóit.
 
 
A koszorúzás után a BBK tagjai még találkoztak a díszteremben, ahol az aktuális kérdésekről beszélgethettek, majd az ünneplőket az ebédlőben egy kis megvendégelés várta.
 
 

Az eseményeken készült felvételeink:

 Szent György-nap - 2014 1.

 Szent György-nap - 2014 2.

 Szent György-nap - 2014 3.

 Szent György-nap - 2014 4.

 Szent György-nap - 2014 5.

 Koszorúzás Boronkay György síremlékénél 1.

 Koszorúzás Boronkay György síremlékénél 2.


Fotóinkat Liebhardt Ágnes, Mikecs Enikő, Nagy Sándor Márton (Marcy) készítette 

 Az ünnepnapon készült fotók