Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Szép matek sikerek a Bolyai Csapatverseny első fordulójában

2016-02-10 20:21:58

A Bolyai Matematika Verseny első (körzeti) fordulójára idén január 8-án került sor.

Iskolánk hat szakközépiskolai kategóriás csapata a március 5-i országos döntőbe jutott:
 
9. évfolyam  
„Rakott krumpli” csapat 
    Birszki Levente, Dolnay Ádám, Smuk András, Téglás Tamás (valamennyien 9.P-sek)
„Kulimájsz” csapat 
    Bahil Botond, Boroncsok Dóra, Heizer Hanna, Molnár Mónika (9.D-sek)
 
10. évfolyam  
„Négy huszárok” csapat 
    Barna János (10.B), Garad Ágoston (10.F), Gáspár Botond (10.P), Laczkó Levente (10.B).
„Just do it” csapat 
    Kőhegyi Márton, Seres Balázs, Tóth Kornél, Wagner André (10.P-sek)
 
11. évfolyam  
„Logaritmus pí” csapat 
    Banda Ádám, Batári Emese, Hantos Bálint, Kovács Gábor (11.G-sek)
 
12. évfolyam  
„Asdf” csapat 
    Bencze Gábor, Bíró Ákos, Frey Balázs, Nagy Gergely (12.P-sek)
 
Felkészítő tanárok 
Dr. Mindáné Kolostori Nóra, Prehodáné Nagy Éva, Szlobodnikné Kiss Edit, Véglesiné Bíró Erzsébet, Lengyel Csaba, Merényi Imre.
 
Az országos döntőben csapataink budapesti, békéscsabai, budaörsi, egri, gyöngyösi, győri, pécsi, salgótarjáni, szombathelyi, törökbálinti iskolák csapataival mérik össze majd a tudásukat.
 
A versenybeosztás itt található.
 
Hajrá Boronkay!
 
Merényi Imre
 

A Bolyai Matematika Csapatversenyt középiskolai tanárok kezdeményezé-sére, először 2004 őszén rendezték meg Budapest három budai kerületében, 5-8. osztályos diákok évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai számára. A következő évektől a főváros további körzetei és vidéki megyék, valamint a 3-4. osztályosok, illetve a 2014/2015. tanévtől a 9-12. osztályosok is csatlakoztak. 

További információk a versenyről itt olvashatóak.

Bolyai Farkas
 
(1775-1856)
 
Bolyai János
 
(1802-1860)