Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Színes diplomás pedagógusok köszöntése

2017-11-30 17:05:00

A város önkormányzata minden esztendőben meghívja azokat a pedagógusokat, akik több évtizeden át szolgáltak váci oktatási intézményekben, s diplomájuk megszerzésének esztendeje idén egy jubileumi kerek évfordulóhoz ért. Ebben az évben november 30-án is azokat a közmegbecsülésnek örvendő pedagógusokat köszöntötte az önkormányzat, akik már legalább 50 esztendeje megkapták kezükbe a diplomájukat. 

A friss színes diplomásokat személyes hangvételű gondolatokkal üdvözölték azon oktatási intézmények igazgatói is, ahol a most köszöntött pedagógusok a nyugdíjba vonulásuk előtt utoljára szolgáltak. Iskolánk egykori tanárai közül ezúttal Bodnár Ferencet és Berta Lászlónét (aki akadályoztatása miatt sajnos nem lehetett jelen) Fábián Gábor igazgató úr méltatta. 

A város alpolgármestere, Mokánszky Zoltán az önkormányzat nevében is elismerően szólt a jelenlévő pedagógusokról, akik a katedrán állva mindvégig hűsűgesek maradtak a hivatásul választott pályájukhoz, nyugdíjazásukig szolgálták a hazai oktatás ügyét, évtizedeken keresztül szenvedélyesen adták át a tudást több generációnak. 

A most köszöntött színes diplomásokat a város óvodásai és iskolásai is megajándékozták az erre az alkalomra összeállított színpompás műsorral. 

Az ünnepséget egy hangulatos fogadás zárta, amelyen fehér asztal mellett személyes beszélgetésekben is üdvözölhették a meghívottak az immár „megszínesesedett” pedagógusokat. 


Szmandray Benedek fotói