Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium
  1. Nyitó oldal
  2. Nyitó oldal
  3. Tanuljunk a megtörténtekből!

Tanuljunk a megtörténtekből!

2013-04-24 07:18:46

Rendhagyó történelemórán köszönthettük 2013. április 10-én iskolánkban az idén 87 esztendős Vágó Györgyné, Vera nénit, aki holokauszt túlélőként az eseményen megjelent boronkays és madáchos diákoknak, tanáraiknak elevenítette fel a koncentrációs tábori emlékeit, s a vészkorszak rémségeit, és mindazt hogy miképpen élte meg magyar zsidóként a XX. századi történelmet. A találkozóra elkísérte fia, Vágó István, ismert televíziós személyiség is, aki egyúttal a beszélgetést vezette. Az összejövetelt egyik növendékünk édesanyja, s egyben a Vágó család közeli jó ismerőse, Hlavka-Bacsó Zsuzsanna szervezte.

A találkozón először Fábián Gábor köszöntötte vendégeinket, iskolánk növendékeit és a szomszédos Madách Imre Gimnázium tanulóit. 
 
 
„Azért jöttünk össze – hívta fel a figyelmet az igazgató úr –, hogy személyesen megélt élményeket hallhassunk azokról a dolgokról, amelyek nekünk már csak a történelemkönyvek lapjait jelentik. Történelmet azért kell tanulnunk, hogy büszkék lehessünk azokra a dolgokra, amit elődeink megcselekedtek, s azért, hogy tanulhassunk hibáinkból, hogy ne kövessük el azokat még egyszer."  
 
Nővendékünk beszámolója a találkozásról
 
Április 10-én Vágó István és édesanyja, Vera néni látogattak el iskolánkba. A 86 éves, lelkében, szellemében teljesen friss, fiatalos hölgy könnyeivel küszködve mesélt a múltjáról. Tizenhét éves volt, amikor őt és családját Auschwitzba deportálták. A vonatról leszállva rögtön elválasztották a családtagokat. 
 
„Onnantól kezdve, hogy apámat elvitték, anyám a gyermekem lett.”                                                               Vera néni nem sokat mesélt az ottani életről, hiszen amilyen hamar csak tudta, kitörölte emlékezetéből a szörnyűségeket. Annyit tudtunk meg, hogy a nőket meztelenül válogatták ki munkára, hogy aztán az éjszakai műszakban halálra dolgoztassák őket. Barakkokba aludtak, kezdetben a zsúfoltság miatt állva, s 20-25 nő fürdött egy hétig egy teknő vízben. Sokan éhen haltak, száraz kenyérvégeket dugdosva tudták csak túlélni az embertelen körülményeket. Voltak azonban szép pillanatok is. A félelem, a borzalmak feldolgozása összekovácsolta az embereket. Együtt énekeltek, táncoltak, szavaltak, később színjátszó kört alakítottak. Több hónap embertelenség után felszabadították a munkatábort. A megpróbáltatások csúcspontja volt, hogy mire Vera néni hazaért, a házukat kirabolták.
 
Sok évig tartotta magában a keserűséget. Fia harminchat éves volt, mikor először mesélt neki ezekről. Most azonban, hogy ez a fajta szellemiség újra kezdi felütni fejét hazánkban, úgy érzi, beszélnie kell róla. „Sokkal jobban fáj, mint régen, mert ez annak a jele, hogy az emberek nem tanultak a múltból.”  
 
Nagyon megdöbbentett az a nyugalom, boldogság, ami áradt belőle. Szerinte nincsen jó és rossz ember, ő nem haragszik senkire azért, ami vele történt. Ugyanolyan elfogadással és megbocsátással beszélt a németekről, lengyelekről és az oroszokról is.  Azonban az fáj neki, hogy őt lenézik ősei miatt.
 
Soha nem élt Izraelben, azonban így vallott: .„Magyarnak vallom magam, az antiszemitizmus mégis zsidóvá tesz.”
 
A ma már szépkorú hölgy rengeteget utazott, világot látott. Boldog, kiegyensúlyozott életet élt. A családi idill kitöltötte mindennapjait, sőt állítása szerint kárpótolta is őt. A régmúlt események nem befolyásolták a boldogságában, s arra kért minket, hogy tanuljuk meg mi is elfeledni a múlt keserűségeit.
 
Azt hiszem nem ez az egyetlen dolog, amit tanulhattunk tőle ezen a délutánon.
 
Kurdi Laura 11.a
 
 
 
 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik elengedhetetlenek az oldal működésének szempontjából.