Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Tavaszi kirándulás a Börzsönyben

2014-04-22 14:36:07

Újabb sétára indultunk a Boronkay Túraszakosztállyal. Reggel a kisváci vasútmegállóban gyülekeztünk március 29-én. Szép, tiszta, felhő nélküli idő ígérkezett. 

 
 

A vonattal a Schaffer-kút nevű megállóig utaztunk, ahonnan az emelkedőn gyalog folytattuk utunkat. Az első elágazásnál lehetőség volt választani, hogy megmásszuk a Drégelyvárat, vagy pedig azt kikerülve megyünk tovább. A többség a várat választotta, így Jakus tanár úrral az élen megmásztuk a hegyet, míg a többiek Kaszás tanár úr vezetésével a laposabb ösvényen mentek tovább. A várba felérve szép kilátás fogadott minket, bár a kicsit párás levegő miatt nem lehetett messzire látni.

 
 Nagyitható 360 fokos panorámakép (Szmandray Marcell)

 

A várban Jakus tanár úr felolvasást tartott a Szondi két apródja című Arany János műből, majd egy pihenést, evést és ivást követően megkezdtük az ereszkedést a várból. A völgybe leérve a műútra tértünk, ami rövidesen köves, földes útba fordult át. A Korányi Frigyes emléktáblánál lévő pihenőnél, egy patak partján ejtettük meg a következő, nagyobb pihenőnket. A patak partján, a fák alatt és egy menedékház mellett ettünk, ittunk, majd ismét útra kerekedtünk.

Először egy picit elvétettük az irányt, de aztán megtaláltuk a helyes ösvényt. Ez az út egy igencsak meredek turistaösvény volt, fel a hegygerincre. Lopona-főnél értünk fel a gerincre, ahol azt követve mentünk tovább. Magosfánál leereszkedtünk a völgybe, ahol Királyházán keresztül folytattuk utunkat.

Királyházán pihentünk egy keveset és megvártuk a csoport végét. Innen megint műúton gyalogoltunk a kemencei és diósjenői erdészet határáig, ahol balra fordulva egy zúzott köves úton ismét elindultunk felfelé. A Csánki-kertig követtük ezt az utat, ahol egy hatalmas, öreg, kiszáradt fa alatt pihentünk egyet. Most már földúton indultunk tovább először lefelé, majd megkezdtük a Kámor-hegy megmászását. Fent a hegyen megcsodáltuk a gyönyörű panorámát, háttérben a Naszállyal, majd indultunk tovább Závoz irányában. Závozon még pihentünk egy utolsót, majd egy csoportfotó után a lemenő Nap fényében megindultunk végső úti célunk, Diósjenő felé. Diósjenőn még volt egy kis időnk a vonatig.

Szép tájakon sétáltunk, csodálatos időnk volt, nekem egészen biztosan emlékezetes lesz e kirándulás.

Szmandray Marcell 10.B

 
 
 

 Szmandray Marcell fotói

 Orbán Ákos fotói

Szmandray Marcell panorámaképei

1  |  2  |  3  |  4  |  5  |  6  |  7  |  8