Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Téli túra - 2014

2014-02-17 16:16:49

Február elsején 7:15-kor találkoztunk a váci vasútállomáson. A 7:30-as vonattal mentünk Szobig, ott autóbuszra szálltunk és Perőcsény felé vettük az irányt. Kilenc óra körül el is értük úti célunkat és egy csoportkép után kezdetét vette a 23 km-es gyalogtúra.

Az első akadály egy hegygerinc volt, melyen át kellett kelnünk. Szerencsére az idő viszont tiszta volt, így legalább az időjárás nem nehezítette utunkat.
 
Az első huzamosabb pihenő a Fekete-völgyben volt. Itt a legtöbben elfogyasztották tízóraijukat. Némi meleg tea által felfrissülve indultunk tovább, ismét felfelé, de most már a zöld négyzet jelzésen, Magosfa irányába. Az első probléma akkor adódott, mikor le kellett volna fordulni a zöld csík jelzésre. Mivel a jelzést átfestették, a csoport egyik fele Jakus tanár úrral az élen a zöld csík jelzést követve haladtak tovább. A másik fele azonban a lefestésre fittyet hányva, a régi jelzésen indult meg. Ahogy haladtunk felfelé, a hőmérséklet csökkenésével nagyjából arányosan növekedett a hó mennyisége. A hideget tetézve, a szél is felerősödött.
 
 
Magosfán vakító fehérség, süvítő szél, és 20–30 cm hó fogadott minket. Azonban dacolva az elemekkel végül elértük a Csóványost. Ott csatlakozott be az az út, amelyen a másik csoport haladt. Mivel Jakus tanár úrékkal már jó ideje megszakadt a kapcsolat, a hideg miatt arra a következtetésre jutottunk, hogy majd Nagy-Hideg-hegyen bevárjuk őket. Azonban nagy meglepetésünkre már ott vártak minket a turistaházban (valószínűleg ők kevesebbet álltak meg út közben).
 
Egy órányi melegedés után lesétáltunk Királyrétre. Mire odaértünk, már besötétedett. Szerencsére pont elértük a buszt, és így a vonatot is Kismaroson.
 
Szerintem az embert próbáló körülmények ellenére a többség élvezte a túrát.
 
Piller Rudolf 10.B
 
 

Marcell panorámafotója – Hangyás-bérc

További panorámaképei itt:

02 | 03 | 04 | 05 | 06