Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Túra 3 - 2015/16 - Őszi séta a Pilisben

2015-11-24 13:44:32

A túra szakosztály harmadik őszi túráját a Pilisbe szervezte. November 21-én reggel 8 órakor gyülekeztünk a váci révnél. A baljós időjárás jelentések ellenére viszonylag sokan vettek részt a kiránduláson.

 
 
A séta Tahitól indult felfelé a hegyen. A csaptat a szokásosnál gyorsabban küzdöttel le az egyre meredekebb emelkedőket. Betervezett pihenő az első szakaszon nem volt, bár egyszer-kétszer megálltunk enni, inni. Az első megálló Pilisszentlászlón volt. Itt egy fogadóban fogyasztottuk el ebédünket. Szükség volt az energiára, ugyanis a neheze még hátra volt. 
 
 
 
Az egy órás pihenés után Prédikálószék felé indultunk. Az emelkedéssel egyre hűlt a levegő, és a csúcson köd is volt. Sajnos a felhőbe burkolódzott hegyről nem nyílt olyan jó kilátás, mint amire számítottunk, azonban a páracsomók között átszűrődő táj körvonalai varázslatos hangulatot adtak az egésznek. Itt nagyjából fél órát töltöttünk el. Mindenki örült, hogy nem kell többet felfelé menni, azonban senki nem számított arra, hogy a lejtmenet nagyobb kihívást fog okozni, mint utunkon a legmeredekebb emelkedő. A csúszós sár, és falevelek megtették hatásukat. A csapat legjobban a Vadálló kövek szakaszán oszlott szét. 
 
 
Szerencsére azonban mindenki épségben leért Dömösre, ahonnan busszal mentünk Visegrádra, majd Nagymarosról vonattal vissza Vácra.
 
 
A túra hangulata nagyon jó volt, az extrémebb szakaszok még izgalmat is vittek a monoton sétába. 
 
Piller Rudolf 12.B 
 

 Szmandray Marcell (Martzy)

 Adámi Bence fotói

 Martzy videója a túráról


 

Martzy panorámák