Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Újra minősített tehetséggondozó műhely lett az iskolánk

2017-06-07 09:07:56

Minősített Tehetséggondozó Műhely címet kapott 2017. május 31-én 38 intézmény az általános- és középiskolás korosztályok körében végzett tehetségsegítő munkájáért. A címeket Dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért- és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár és Ekler Gergely, az Új Nemzedék Központ ügyvezetője adta át.

 
Az ünnepélyes címátadóra Budapesten a Paulay Teremben került sor. Ekler Gergely ügyvezető köszöntője után Dr. Illés Boglárka helyettes államtitkár mondott ünnepi köszöntőt, majd Elter András, a „Tehetségek Magyarországa” program szakmai vezetője ismertette a pályázati folyamatot, illetve annak eredményét. Kiemelte, hogy a 171 pályázó közül 38 intézmény nyerte el a Minősített Tehetséggondozó Műhely címet, s a döntésben kiemelt szerepet kapott az intézmények elmúlt öt évben végzett tehetséggondozó munkája. Iskolánk nevében Fábián Gábor igazgató úr vette át a kitüntető címet. Az ünnepségen részt vett még az iskola nevében dr. Mindáné Kolostori Nóra.