Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Vác Város Pedagógus Napi elismerései

2015-06-04 15:34:24

Pannónia Házban 2015. június 4-én került sorra a Vácon dolgozó, kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok elismerése. A díjakat Fördős Attila polgármester, Mokánszky Zoltán és Pető Tibor alpolgármesterek, valamint Steidl Levente az oktatási bizottság elnöke adták át. A Boronkayból öt tanár részesült elismerésben. 

 
Bíró-Sturcz Anita, Pszota József, Szigeti Ágota, Dr. Kenyeres Ambrusné, Dr. Mindáné Kolostori Nóra 
 
Szigeti Ágota a legmagasabb szintű városi elismerést vehette át, a „Váci Katedra Díjat”, melyet a német nyelv oktatásában elért kiemelkedően magas színvonalú, több évtizedes tevékenységével érdemelt ki. Tanítványai nagy számban tesznek felsőfokú nyelvvizsgát és érnek el országos eredményeket a tanulmányi versenyeken. Ő maga is tagja a német nyelv OKTV bizottságának.
 
Tehetséggondozásért díjban részesültek:
 
Bíró-Sturcz Anita tanítványai immáron nyolcadik éve folyamatosan dobogós helyezéseket érnek el a Kitaibel Országos Biológia versenyeken. E mellett magas pontszámú emelt szintű érettségit teljesítenek, s ennek köszönhetően nagy számban jutnak be főleg az orvosi egyetemekre. 
 
Dr. Kenyeres Ambrusné majdnem 30 éve tanít a Boronkayban. Tanítványai által a matematikában elért eredmények listája csak országos szinten nézve is több oldalnyi lenne. Az utóbbi öt évben mindig volt a legmagasabb szintű versenyen az OKTV-n döntőse. 
 
Dr. Mindáné Kolostori Nóra szerteágazó tehetséggondozó tevékenységet végez, amelybe beletartozik a megyei szintű versenyek szervezésétől kezdve, a fizika népszerűsítését szolgáló kísérleti bemutatók megtartásán keresztül egészen az országos, sőt nemzetközi szintű programokba való bekapcsolódásig. Tanítványai a német nyelvű matematika versenyen nyújtanak évről évre kiemelkedő teljesítményt.
 
Pszota József neve nem csak városi, de országos szinten is ismert, hiszen tanítványai szinte minden évben dobogós helyezéseket érnek el a legkülönfélébb elektronikai versenyeken. Az idén például ő volt a felkészítője az OKTV-vel egyenértékű SZÉTV elektronikai alapismeretek verseny győztesének.
 
 
Fábián Gábor