Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Városismereti verseny – 2017

2017-05-25 13:58:44

Az immár hagyományosnak nevezhető városismereti versenyt idén április 27-én a Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola rendezte.

 
A versenyen a Boronkay is képviseltette magát egy háromfős csapattal. A csapat tagjai: Nemes Zsuzsanna 9.A, Miklósi Domonkos 9.N és Ősi Péter 9.N osztályos tanulók voltak, akik felkészültségüket bizonyítva a második helyen végeztek holtversenyben a Piarista Gimnázium II. csapatával. 
 
 
Szakmai zsűri értékelte a meglehetősen színes és érdekes feladatokra adott megoldásokat. Ennek tagjai voltak: Forró Katalin, a Tragor Ignác Múzeum igazgatója, Dr. Horváth Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója, Papanek Ferenc, a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár vezetője és Steidl Levente, az Oktatási Bizottság elnöke. 
 
A versenyt a Piarista Gimnázium és Kollégium I. csapata nyerte. 
 
Palkó-Nagy Márta