Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Véget ért a dr. Gánti Tibor Természetismeret Verseny

2013-03-21 06:29:39

Általános iskolások érkeztek a Boronkay György Műszaki Középiskola szérűskerti épületébe március 11-én hétfőn, hogy összemérjék természettudományos tudásukat a tanév elején elkezdődött dr. Gánti Tibor Természetismeret Versenyen.

Az intézmény oktatási programjának része a tehetségek felkutatása és tehetséggondozás. A természettudományok iránt érdeklődő tehetségeknek ad teret a megmérettetésre a dr Gánti Tibor Természetismeret Verseny is, melynek döntőjére érkezett a 27 kisdiák. A döntőbe jutáshoz három interneten kiadott feladatlapot kellett kitölteni, mely alapján a tíz legjobb csapatból kerültek ki a döntő résztvevői. A kémia, földrajz, környezetvédelem és biológia témaköréből számtalan komoly és játékos feladatot oldottak meg a versenyzők. 
 
 
Az idei évben a Dunakesziről érkezett Tudorkák csapata vitte el a fődíjat, akik 75,9 ponttal végeztek az élen. A csapat tagjai: Szigeti Zsófia, Márki Dominik, Kőhidi Márton, felkészítő tanáruk Szabó Istvánné. 
 
A második helyen a Földváry Károly Általános Iskola Vadmacskák nevű csapata végzett 71, 9 pontot szerezve (Deskó Fédra, Fekete Fédra, Rab Noémi).
 
A harmadik helyezett - szintén a Földváry iskolából - Bálint János, Bene Máté Barnabás, Varga Bálint összeállítású Vad-Ászok csapata lett 70 ponttal. 
 
A verseny eredménye letölthető innen: 
 
 
A résztvevő csapatok oklevél díjazása mellett ajándékkönyveket vihettek haza. Az első öt helyezett csapat tagjai részt vehetnek az iskola által szervezett kémia bemutatón is. 
 
Gratulálunk a versenyzőknek és további sok sikert kívánunk!
 
Vácy Emese