Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Versmaratonnal ünnepeltük a költészet napját

2022-04-20 07:55:00

Április 11-én 21 osztály 700-nál több diákja és 20-nál több tanár versmondásával ünnepeltük József Attila születésnapját, a magyar költészet napját.


Reggel 8-tól 14.15-ig, 7 tanítási órán keresztül tartott a versmaraton. Klasszikus magyar költők és kortárs költők sorait egyaránt hallgathattuk, sőt néhány diákunk saját versét olvasta fel. A hangulatot fokozta Kemenes Tamás tanár úr és osztálya, a 11. i megzenésített József Attila-versekkel, illetve 10. n-es és 12. a-s diákjaink alkalmi társulata zenével, énekkel, versekkel.
Az esemény a korábbi évek online oktatása miatt elmaradt, talán ezért is élveztük és értékeltük még jobban, mint a pandémia előttit. Jó volt újra együtt verselni.



Az eseményre a 12. a-sok válogatásával készültek „zsebversek”, amelyekből minden résztvevő kapott egyet emlékül. 
Bízunk abban, hogy a következő tanévben az eddigi teljesítményt és hangulatot is felülmúljuk.

Az esemény szervezője Lippainé Géczi Dorottya tanárnő volt, munkáját Bogdán Anna, Ondrik Eszter, Nagy Elizabet, Csépai Anna és Gyárfás Kornél segítette.