Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Visszaemlékezés az 50 éves évfolyam-találkozóra

2015-06-19 14:14:59

Hagyományteremtő szándékkal az idén 2015. május 30-án először rendeztük meg az 50 éve, azaz 1965-ben érettségizett osztályaink évfolyam-találkozóját.

 
 
 
Az osztályszervezők lelkiismeretes munkájának köszönhetően (A osztály – Nagy Györgyné Szalai Ágota, B osztály – Bagyin József és C osztály – Rátkai Károlyné Taubert Margit) a 1965-ben érettségizettek közül ötvenkilencen jöttek el a találkozóra a még köztünk lévő egyetlen osztályfőnök, Ujvári István vezetésével. Dr. Molnár Lajos tiszteletbeli igazgató és Kárpáti Pál szaktanár is megtisztelte jelenlétével az eseményt.
 
Az esemény a díszteremben kezdődött, ahol Fábián Gábor igazgató köszöntője után a jelenlegi diákjaink ünnepi műsorral kedveskedtek az öregdiákoknak. A műsort Urbán Márta igazgatóhelyettes állította össze:
 
 
 
 
Nemeshegyi Csanád 10.P osztályos tanuló (kiváló zenészünk, s emellett kiváló sajtófotós is) hangszerszólóját hallgathattuk meg. Szaxofonon játszotta el Glenn Miller Moonlight szerenádját,
 
 
Lipcsei Dániel 11.G osztályos tanuló (az iskolai szavalóversenyünk 2. helyezettje) Karinthy Frigyes Előszó című költeményét adta elő,
 
 
– Németh Eszter a 11.N osztály diákja (Vác jelenlegi diákpolgármestere, több tehetségkutató műsor résztvevője) a Vigyázz a madárra, ha a kertedbe repül című dalt énekelte el.
 
 
A rövid műsorblokk után Fábián Gábor igazgató úr képekkel színesített előadásában ismertette öregdiákjainkkal az elmúlt 50 év alatt az iskola életében és működésében bekövetkezett változásokat, elért eredményeket és a jelenlegi helyzetünket. Az öregdiákok érdeklődő kérdéseire adott válaszai után az évfolyam-találkozó emlékére minden jelenlévőnek személyesen átadott egy emléklapot. 
 
 
 
A résztvevő osztályok képviseletében Bagyin József (1965/B) köszönte meg az iskola volt, s jelenlegi vezetőinek és tantestületének munkáját, megköszönte a diákgenerációk összekovácsolásának szándékát, s az e téren kifejtett erőfeszítéséket. Az első évfolyam-találkozó tiszteletére pedig egy emléktáblát adott át az igazgatónak azzal, hogy helyezzük el azt a Tanüzem épületében, s a jövő tanév technikusi tanévnyitóján ünnepélyes keretek között közösen avassuk fel.
 
 
 
Ezt követtte a közös évfolyamfotó elkészítése, amely után minden résztvevő emlékezve átsétált Boronkay György tanár úr, névadónk síremlékéhez. 
 
 
Az érdeklődők zárásként az igazgató vezetésével megtekintették, s megismerhették az új iskolaépületünket, s emlékként vásárolhattak az iskolatörténetet és névadónkat bemutató kiadványokból. Erőss Sándor műhelyfőnök kalauzolásával pedig a Tanüzem épületünkbe is el lehetett látogatni.
 
 
Az osztályok évfolyam-találkozója mindhárom osztály részéről egy osztályszintű vacsorával ért véget. 
 
Dian János
 
A találkozón átadott egyik emléklap

 Eredeti méretű képek letöltése