Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkay Informatikaverseny kiírása - 2017-2018

2017-09-15 15:13:00

Kedves Informatikus Kolléganő/Kolléga! A Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma a 2017/2018. tanévben is meghirdeti általános iskolások számára a Boronkay Informatikaversenyt.

 

Az informatika verseny feladatai e lapon lesznek elérhetőek BORONKAY INFORMATIKAVERSENY feladatai címen.
 
A verseny eredményeit, részeredményeit cikkekben tesszük közzé. A tavalyi verseny eredményei itt érhetőek el.
 
Az előző tanévhez képest verseny lebonyolításában több változtatást vezettünk be:
 
(1) A versenyt KÉT KOROSZTÁLYNAK hirdetjük meg:
 
a. első korosztály: nyolcadikosok
 
b. második korosztály: 5-7. évfolyamra járók
 
(2) A versenynek idén sincs részvételi díja.
 
(3) A versenyre úgy lehet jelentkezni, hogy a diák a kiírásban megjelölt határidőre beküldi az első forduló megoldását. Ekkor a versenyben résztvevőként regisztráljuk. Külön jelentkezésre csak a döntőbe jutás esetén van szükség (lásd később)!
 
a. A „lefele” jelentkezést nem fogadjuk el, tehát nyolcadikos tanuló nem jelentkezhet az alacsonyabb évfolyamosoknak kiírt versenyre!
 
b. A „felfele” jelentkezést elfogadjuk, tehát 5-7. korosztályos tanuló, jelentkezhet a nyolcadikosok versenyére, illetve alsó tagozatos jelentkezhet bármelyik korosztály versenyére, de a résztvevők számítsanak arra, hogy a feladatok nívósak, és a döntőben minden segítség nélkül kell helytállniuk! 
 
(4) A verseny mindkét korosztálynak HÁROM fordulós lesz: két levelezős forduló és egy döntő.
 
(5) A két korosztály feladatainak kiírása és leadási határideje, valamint a döntők időpontjai KÜLÖNBÖZŐEK!
 
a. Nyolcadikosok:
 
    i. Első forduló kiírása, feladatok közzététele: szeptember 15., leadási határideje: október 20.
 
    ii. Második forduló kiírása, feladatok közzététele: október 20., leadási határideje: november 24.
 
    iii. A döntőbe meghívott versenyzők (a 15 legmagasabb pontszámmal rendelkező versenyző) kiértesítése december 1.
 
    iv. A döntőre jelentkezés határideje: december 8.
 
    v. A pót-kiértesítések határideje: december 11. (amennyiben a pontszáma alapján döntőbe jutott versenyző nem jelentkezik a döntőbe, helyette meghívjuk a sorban utána következőt).
 
    vi. A nyolcadikosok döntőjének időpontja DECEMBER 15. péntek.

b. 5-7. évfolyamosok:
 
    i. Első forduló kiírása, feladatok közzététele: október 16., leadási határideje: január 26.
 
    ii. Második forduló kiírása, feladatok közzététele: január 26., leadási határideje: március 14.
 
    iii. A döntőbe meghívott versenyzők (a 15 legmagasabb pontszámmal rendelkező versenyző) kiértesítése március 30.
 
    iv. A döntőre jelentkezés határideje: április 6. péntek.
 
    v. A pót-kiértesítések határideje: április 9. hétfő (amennyiben a pontszáma alapján döntőbe jutott versenyző nem jelentkezik a döntőbe, helyette meghívjuk a sorban utána következőt).
 
    vi. Az 5-7. korosztály döntőjének időpontja: ÁPRILIS 20. péntek.
 
(6) A nyolcadikosok minden levelezős fordulója egy 25 kérdéses elméleti feladatsorból és egy darab gyakorlati feladatból áll, mindkettővel 25-25 pontot lehet szerezni. Az első fordulóban szövegszerkesztés, a másodikban táblázatkezelés lesz a gyakorlati feladat témája. A döntő négy részből áll: egy elméleti feladatsor (25 pont), egy szövegszerkesztési feladat (25 pont), egy táblázatkezelési feladat (25 pont) és egy algoritmizálás-kódolás feladat (25 pont).
 
(7) Az 5-7. korosztályba tartozók minden levelezős fordulója egy 25 kérdéses elméleti feladatsorból és két gyakorlati példából áll, mindhárom feladattal 25-25 pontot lehet szerezni. Az első fordulóban számítógépes grafika, a másodikban prezentációkészítés lesz a gyakorlati feladatok témája. A döntő négy részből áll: egy elméleti feladatsor (25 pont), egy szövegszerkesztési feladat (25 pont), egy prezentációkészítési feladat (25 pont) és egy számítógépes grafika feladat (25 pont).
 
(8) Az iskolák közötti versenyben azok az iskolák vehetnek részt, melyek legalább három diákot indítanak, és a diákjaik közül legalább egy fő bekerül a döntőbe. A diákjaik által megszerzett pontokat összesítjük, és az alapján dől el, hogy melyik iskola kapja a BIV Vándorkupáját.
 
Betekintés a tavalyi verseny feladataiba: http://boronkay.vac.hu/feladatok-informatika-verseny
 
A Boronkay nyolcadikos döntőjéről és az 5-7. évfolyamos döntőjéről készült cikk és képek itt találhatóak.
 
A Boronkay rangja a hazai oktatásban itt tekinthető meg.
 

E kiírás nyomtatható változata: 
 
Üdvözlettel, sikeres versenyeztetést kívánva a Boronkay informatikus csapata nevében:
 
Vac, 2017.09.06.                    

Kemenes Tamás
kemenes.tamas@boronkay.vac.hu
versenyszervező