Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

2012-2013 - A Bor-lap 10 fotósának tárlata

2013-09-06 08:14:47

A megnyitó 2013. február 5-én kedden a 8. órában 14:30-kor lesz. A kiállítást megnyitja Neubauer Rudolf, a MTVA sajtófotósa. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a kiállítók és a szervezők.

E csoportos tárlat mind a tíz boronkays alkotója jelenleg a Bor-lap című diáklap fotósa. Ugyan van, aki már „régi motorosnak” számít a fotózásban, van, aki még kimondottan kezdő, egyben azonban mind egyformák: mindnyájan rendkívül lelkesen fényképeznek a diáklapba, és rendszeresen dolgoznak az iskolai rendezvényeken, gyakran a szabadidejükből is áldozva fényképeznek a honlapunk, illetve a Boronkay Archívum számára. Ha tehetik, mindig ketten mennek el egy-egy rendezvényünkre, ahol egy kezdő és egy rutinos fotós vesz részt az események fotózásában. 

 
Meggyőződésünk, hogy néhányuk munkája már-már kiemelkedő sajtófotós teljesítménynek tekinthető, elég csak „fellapozni” a honlapunk galériáit. A legutóbbi három esztendő, nagyjából 500 publikált fotógalériáját is zömében mind ők készítették. Tehát ez a kiállítás ennek az elismerése is.   
 
E tárlat létrejöttének tényleges előzményéül az szolgált, hogy 2012 őszén a fiatalok közül öten részt vettek egy magyarországi fényképezőgép-forgalmazó által kiírt, „24/7” nevű játékos fotópályázaton, ahol egy héten keresztül a versenyzőknek 24 órán belül, egy adott témában kellett fotót leadniuk. Az oda beküldött munkáik képezik e mostani tárlat törzsanyagát. Bár a díjat ezúttal nem hozták el, de az Oktatás­fejlesztési Alapítvány jóvoltából e műveik most megtekinthetők. E képeken kívül további fotó kiállítására még azok kaptak lehetőséget, akik ugyan e pályázaton nem vettek részt, de a tanév első felében sajtófotóikkal sokat segítették iskolánkat.
 
A tíz kiállító ezúttal saját válogatású 3-3 képpel mutatkozik be e tárlaton. Az iskola diáksajtó-közösségének, a borlaposoknak, van egy webes közösségi oldala, ahol idén főként a pályázat kapcsán rendkívül élénk eszmecsere folyt. Nagy viták folytak egymás között arról, hogy egy-egy adott kép vajon mennyire felel meg esztétikailag, formailag, technikailag az igényes elvárásoknak, mit is „üzenhetnek” a Befogadónak. E tartalmas, már-már önképzőkörszerű „beszélgetések” nélkül egészen biztosan nem ez a kiállítás jött volna létre, s megkockáztatható, hogy talán fontosabbak voltak e társalgások, mint végül maguk, az elkészült munkák. 
 
E kiállítás valamiféle esszenciája lett annak a felismerésnek, hogy miképpen lehet az alkotás által a legintenzívebben üzenni egy másik, ismeretlen embernek, hogyan készíthetünk olyan sűrített tartalmú képi üzeneteket, amelyek során az egyik ember kódolt jeleket küld érzéseiről, gondolatairól egy másiknak. A bátrabbak ezt az alkotói elhatározást művészetnek nevezik, s most Önöknek, e tárlat látogatóinak kell majd a képek megtekintése után dönteniük arról, hogy a fotósok ezen igyekezete milyen sikerrel járt.  
 
a Bor-lap mentorai

 

A kiállítás létrejöttét a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola Oktatásfejlesztési Alapítványa támogatta.

A kiállítást rendezte: Vácy Emese.
 
A nyomdai előkészítést Szabó Ábel végezte, 
 
a képek elhelyezésben Gáll Roland segédkezett.
 
A Bor-lap idei mentorai Szilágyi Erzsébet és Hujbert István voltak.
 

 A kiállítás plakátja