Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A kémia éve – újabb rendezvények a Boronkayban

2011-10-19 18:40:00

 

Száz évvel ezelőtt 1911-ben Nobel-díjjal tüntették ki Maria Curie-t. Ebből az alkalomból az UNESCO a kémia évének nyilvánította az idei esztendőt. Számos rendezvényhez iskolánk is csatlakozott, többek között az előző tanévben látványos kémiai kísérleteket bemutató tanóra keretében

 

Az idei tanévben hagyományosan a Kutatók éjszakáján tettek látogatást diákjaink Kutasi Zsuzsanna tanárnő kíséretében. A 24 diák délután négy órakor kezdte a programot az Eötvös Lóránt Tudományegyetem előadójában „A kémia Murphy törvényei, ami megvalósulhat, az meg is valósul” című előadás látogatásával.

A további rendezvényeken számos kísérletet láthattak az érdeklődők, találkozhattak az egyetem jelenlegi hallgatóival és tanáraival illetve feltehették kérdéseiket az előadóknak. Az esti órákban látványos szabadtéri rendezvény keretében az egyetem épületének bejáratánál csodálhatták meg a diákok, milyen vizuális élményeket meríthetünk a vegyészet varázslatos világából.

Október 5-én iskolánkba látogatott Dr. Hannus István a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémia Tanszék professzora. A „Kémia és a művészetek” c előadás bepillantást engedett azon alkotók életébe, kiknek műveiben fellelhető a vegyészet iránti elkötelezettség, illetve utalás, hogy egykoron ők is e mesterséget művelték. Az előadás második felében a kémia és művészetek kapcsolatáról hallhattak a résztvevő osztályok. Milyen szerepe van a kémiának egy festmény eredetiségének meghatározásában? Hogyan segítik a restaurátorok munkáját a kémia? Milyen szerepe van a vegyészetnek a filmművészet terén? Az átfogó előadás bepillantást engedett a tudományok multidiszciplinális voltába és felhívta a figyelmet a természettudományok fontosságára is. A program végén a tanulók kérdéseket tehettek fel a hallottakkal és a továbbtanulási lehetőségekkel kapcsolatban.

Vácy Emese