Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A Nagy testvérek városi kitüntetése

2012-02-06 06:01:00

Tamási adott otthont a birkózás egyik formája, a nemrég a szakszövetséghez csatlakozó grappling korosztályos világbajnokságának. A földharcra épülő küzdelem résztvevői ifjúsági (kadett), junior és veterán korcsoportokban mérték össze erejüket. A viadalon az egyéves amerikai tanulmányok után nemrég hazatérő Nagy Mihály és Nagy Péter egy-egy éremmel lett gazdagabb. Mihály a juniorok (18-19 évesek) 65 kilogrammos kategóriájában ezüstérmes lett, míg öccse, Péter a 16-17 esztendősök versenyében bronzérmet szerzett.

 

Eredményükért Vác Város Önkormányzat Ifjúsági és Sportbizottsága a két sportolónak Vác Város Sportjáért kitüntetést adományozott, melyet a januári testületi ülésen Fördős Attila polgármester és Csereklye Károly szakbizottsági elnök nyújtott át.
 
 
Nagy Mihály 1993. október 13-án született Vácott. Általános iskolai tanulmányait a váci Árpád Fejedelem Általános Iskolába végezte. Jelenleg a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium tanulója. Ötéves korában kezdett el sportolni. Kilencéves kora óta birkózik és sportol párhuzamosan a Váci Hajó Sportegyesület kajak-kenu szakosztályában. Már tizenöt évesen a Magyar Ifjúsági Birkózó válogatott tagja lett. 2009-ben rendezett világbajnokságon Svájcban ifjúsági, majd
2010-ben Ukrajnában junior korosztályban ért el 5. helyezést. 2010-ben és 2011- ben szabadfogásban 3. helyezést ért el, kötöttfogásban pedig junior bajnokságot nyert. 2011-ben Tamásiban junior világ-bajnokságon ezüstérmet szerzett.
 
Nagy Péter 1995. április 4-én született Vácott. Általános iskolai tanulmányait a váci Árpád Fejedelem Általános Iskolában végezte. Jelenleg a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium tanulója. Ötévesen kezdett el sportolni a Váci Vízmű Sportegyesületben és párhuzamosan a Váci Hajó Kajak-kenu szakosztályában. Nyolcévesen került a Váci Forma Sportegyesület birkózó szakosztályához. 2009-ben Svájcban 2010-ben pedig Ukrajnában Ifjúsági Európa Bajnokságon bronzérmet szerzett Ezekben az években több hazai és nemzetközi versenyen ért el helyezést. 2010-ben egy évet az USA-ban tanult és itt megnyerte az összamerikai kötöttfogású bajnokságot is 2011-ben Tamásiban megrendezett Ifjúsági Birkózó Világbajnokságon 3. helyezést ért el. 2011-ben a Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója kitüntetésben részesült.
 
A Váci Hírnök nyomán