Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Országos siker a Bölcs-Ész verseny döntőjében

2024-03-18 12:03:00

Újabb siker a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcs-Ész verseny döntőjében. 

Szekeres Ádám 12. A osztályos tanuló 5. helyezést ért el a döntőben, ezzel az eredményével értékes felvételi pontokat szerzett. Felkészítő tanára: Trieb Márton

Gratulálunk Nekik!
 

A döntőről született beszámoló alább olvasható:

Január 26-án zajlott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által szervezett Pázmány Bölcs-Ész Verseny döntője. A verseny különböző területeken indult (történelem, régészet, irodalom, spanyol), Ádám történelemből nevezett. A verseny három fordulóból állt, közülük az első kettő online feladatsor kitöltésével valósult meg. Mindegyik feladat kreativitást vagy jelentősebb kutatómunkát igénylő, a művelődés- vagy oktatástörténettel kapcsolatos volt. Sikeres továbbjutást követően tanulónk bekerült a kiválasztott 10 döntős versenyző közé. Számukra a döntő feladata abból állt, hogy az első fordulóban általuk megjelölt és a második fordulóban leszűkített, illetve már vázlatosan, kérdések által kidolgozott témakört végül 12 perces kiselőadássá formálják, melyet a zsűri és a versenyzők, kísérőik előtt prezentálták. Ádám témája a középkori magyar egyetemek helyzetének bemutatása volt. A kiselőadás során a zsűri pontozta a témaválasztást, az előadásmódot, a prezentáció kivitelezését, és természetesen a tartalmat is. A szoros megmérettetés után végül 5. helyezett lett, így jutalma a felvételi jelentkezéskor megszerezhető 100 intézményi pontból az 1-5. helyezést illető 50 (plusz) pont lett. Így a versenyzőnk a nap végén elégedetten térhetett haza. A díjakat Dr. Kőszeghy Miklós tudományos dékánhelyettes adta át.